Versek

Kilátó

Nyár volt már javában,
S dél múlt el órákkal,
De nem voltam otthon,
S nem is leszek míg
A délután el nem száll az égen.

A zongora pereg a fülemben,
A dobverő kopog a káván,
Már nem is tudom miért hallom,
Elálmosít s elfeledem minden gondom.

Szobában ültem, erre még
Emlékszem, nem volt csak a kanapé
Min ültem. A falak fehérek,
Ezer szempár figyel a mennyezeten.
Alattam a város, s én fentről néztem,
Hogy a nyüzsgő élet hogy száll el nélkülem.

Az ének csendes, s selymes,
Nem üti fülemet,
Ettől körülöttem minden sejtelmes.
S elnehezedik minden, mi a mozgáshoz kell.

S a szobában tovább álmodom,
Hogy mi történik az üveg padlón.
Ki fut el alattam, S mire reggel kelek,
 Csak ámulok, ki születik s halt meg
Míg én aludtam…

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat